Felicity a legelső csókját tizenhét évesen kapta meg.

Akkoriban még minden olyan egyszerűnek tűnt. Gondtalannak. Minden embernek van lelki társa, és nagyon kivételes az az eset, amikor valaki nem talál rá a sajátjára. Ritka.

Donna Smoak, Felicity édesanyja minden egyes alkalommal csak felnevetett, és magához húzta a lányát, amikor amaz megkérdezte tőle, mégis mi van akkor, ha neki nincsen.

-          Ne aggódj kicsikém. Még előtted van megannyi év, megannyi öröm és boldogság, de ugyanúgy csalódás és fájdalom is. – fogja meg a nő gyermekének kezét. - Nem kerülheted el őket, ahogy a kiválasztottadat se fogod. Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz.

Évekkel ezelőtt zajlott le ez a beszélgetés, amikor még Felicity aligha töltötte be a tízedik életévét, de még a mai napig is szóról-szóra fel tudja idézni szülője szavait.

Sötétszőke hajú nő ücsörög az éjszakában, biztonságot nyújtó otthonának védelmében, sörös üveggel a kezében.

Valóban utálja a sört. Keserű számára, mint a sors és annak fordulópontjai, mégis valamiféle nyugalmat okoz számára, amikor ott ül a házikójának lépcsőjén, ami a végeláthatatlan hegyek felé tekint, a ködös messziségbe. A vesztükbe rohanó katonákra gondol, az odakint tomboló kegyetlen és véres háborúra, ahol annyi hazafi veszti nap mint nap életét.

Belekortyol a sörbe. Mintha soha nem akarna elfogyni, sok van még benne, ezernyi apró kortyi alkohol várakozik rá. Remeg a keze, amikor érte nyúl, egy másik mégis megakadályozza ebben a mozdulatban őt. Tudja, sejti, ki lehet az a személy, akinek forró érintései szeretőként üdvözlik kihűlt testét. Az ujjbegyek végigkísérik hálóinge vonalát, a pántjait finom csókokkal kergeti le sápadt válláról. Tarkóját melengeti a másik lehelete, az üveg – amit mindeközben megszerzett - alig láthatóan megremeg a fogásában.

Az év leghűvösebb időszaka a tél, Danielle valamiért mégis szereti. Amikor leesik az első hó, ő már ott is van az ablakban – pontosabban annak a párkányán csücsül – és a hópelyheket nézi, amik szinte el se érik a földet, már el is olvadnak. Forró kávéval a kezében ül addig, amíg el nem áll, mindeközben arra vágyik, hogy amikor legközelebb kilép a szabad ég alá, meg se tudja mozdítani a lábát a hó mennyiségétől.

Danielle valójában a hegyekbe lakik. Még nem volt felnőtt korú, amikor a szülei otthonában, a takarójába tekeredve eldöntötte, hogy amint elég pénzt összespórol, elköltözik messzire a szmogban gazdag amerikai belvárostól, és letelepedik egy olyan helyre, ahol el tud szigetelődni a valóságtól. Egyetlen macskájával, a fekete szőrű Lokival indult útnak a még ismeretlen felé.

Pofon csattant, kiabálás visszhangzott, majd az ajtó csapódása. Méregtől eltorzult arc látványa… anyukád arckifejezése sírásra késztetett. Nem volt benne szeretet, amit akkor látsz, amikor egy apró puszit nyom a homlokodra és büszkén mosolyog, csendben gratulál. Végigfolytak a könnyek az arcodon, rászáradtak a kabátodra, eltűntek, elmúltak, mint a csillogás azokban az íriszekben, amik ahhoz a nőhöz tartoztak, aki felnevelt, melletted volt, meghallgatott azokon a keserűséggel átitatott napokon. És a könnycseppek e tény miatt csak még inkább hullottak a szemedből, majd a bőrödbe ivódtak, mint az ablak üvegén elpárolgó eső a forró nyári éjszakában. A fájdalom pedig csak erősödött minden egyes lépéssel, ami a betont érintette, ami elfeledte egy pillanat alatt a nyomodat, és senki – még te – se tudta, hova hajt a fényes csillagokkal ragyogó ég.

Kutyák ugattak a nappaliban. Elég hangosan, hogy Will Graham felébredjen rájuk, és sietősen pattanjanak ki dühöt sugárzó szemei.

A férfi felült ágyában, rémálma visszaidézéstől remegett minden kis porcikája, miközben szinte érezte kezében a hideg kést, amiről visszatükröződött vigyorgó szája, és az arcára fröccsenő langyos vér szagát.

Émelygett, forgott körülötte a világ, hányingere volt.

A szó szorosan értelmében kiesett az ágyból, négykézláb kúszott el a fürdőbe, ahol nem kellett várnia, azonnal ki is hányta előző este látott vacsoráját.

Feltápászkodni is alig bírt a padlóról. Egész testét libabőr borította, haja izzadtan tapadt tarkójához.