A ________-i kórház egyik termében ülsz te, és meredten bámulod az ablaküvegen visszatükröződő arcodat. Szemeidben már nem él a remény, az alatta lévő bőr vörösre feldagadt a hajnalokba nyúló sírásaidtól. Tudod, meg voltál győződve arról, hogy az életedből talán csak percek, órák, napok vannak hátra. Mindig megfigyeled az orvosok és a nővérek sajnálkozó tekintetét, amivel végigmérnek. Ilyenkor lehajtod a fejed, miközben azt érzed, hogy belelátnak a lelkedbe ezek a fehér ruhás emberek, s magukban csak kinevetnek.
Összerezzensz, amikor meghallod a kintről beszűrődő, erőteljes villámlásokat. Pillantásod újra megakad az ablakon. Szemeid megtelnek könnyel, lehunyod őket, miközben a sós cseppek végigszánkóznak arcodon, maguk után hagyva az elkeseredést, a bánatot, a halál tudatát. Mindig fényes hajtincseid kihullottak a két hete elvégzett kemoterápia miatt. Ugyanis tüdőrákos vagy rosszindulatú daganattal, amire még a kezelés se hat.
Halk, mégis magabiztos kopogás hallatszik az ajtó túloldaláról, te pedig ijedten kapod oda a fejedet. Hiszen sosincsenek látogatóid, amióta itt vagy. A szüleid nem tudnak a betegségedről, a barátaiddal pedig megszakítottad a kapcsolatot már több hónapja.
- Gyere be! – szólalsz meg rekedtes, hörgő hangon. Napok óta egyszer sem mondasz semmit, csak csendben tűröd a szenvedést.
Pupilláid meglepetten kitágulnak, mikor belép a személy az életedben, akire mindig felnéztél, őszinte rajongással hallgattad zenéit, plátói szerelmedként éli ragyogó életét, fürödve a sztároknak kijáró hírnévben.
- ________ _______? – kérdezel rá nevére. Dadogva ejted ki azt a két szót, amiket pár hónapja írogattál a Youtube, és a többi közösségi oldal keresőibe. Válaszként a fiú bólint, nem is törődve kopasz fejeddel.
Egy műanyag széket húz az ágyad mellé, amin helyet foglal. Tenyerébe veszi a tiedet, mire te csak tátogni tudsz döbbenetedben. Puha érintésétől kiráz a hideg, miközben gyengéden rászorít izzadt kezedre, ujjaitokat összekulcsolja.
- Te hogyan... mégis... mi történik?!
________ nevetése betölti a kórházi szobát, szívedet melegség tölti el kedvenced hangját hallva.
- Csak álmodok? – fordulsz felé, ő pedig elmosolyodik.
- Azért vagyok itt, mert ez volt az utolsó kívánságod.
- Ezt mégis, hogy érted? Amikor a... a hullócsillag?!
- Leállt a szíved. Nem hallod? – némul el egy pillanatra, te pedig az EKG monitorra nézel, amiből hosszan elnyúló csipogás jön ki.
- Tehát eljött a pillanat? – nevetsz fel keserűen. – Nem találtam rá az igazira, gyerekeim se születtek, család nélkül halok meg...
- Ne gondolj ebbe bele, _______! – simít végig az arcodon. – Mindig pozitívan kell gondolkodnod.
- Hallucináció vagy számomra. Mindig azt akartam, hogy egyszer találkozhassunk, beszélgethessünk, aztán pedig randizunk, és összejövünk. Néha veszekedünk, de utána mindig kibékülünk, mert egymás nélkül nem is tudunk élni. – sóhajtod álmodozva. – Erre én a kórházban...
Megérzed a fiú ajkait a sajátodon. Reflexszerűen karolod át a nyakánál, miközben közelebb húzod magadhoz. Tudod, hogy nem tarthat örökké ez a pillanat, amikor élet-halál között lebegve csókolózhatsz a plátói szerelmeddel.
De legnagyobb örömödre nem ellenkezik, nyelvével bebocsátást kér a szádba, amit pillanatok alatt megadsz neki. Cuppogásaitokat az EKG hangja nyomja el, azonban mit sem törődve vele, a karjaiba omolva csókolod ________-t.
Lihegve váltok el egymástól, a fiú mosolyogva figyel, arca kipirosodott.
- Sosem akarom, hogy ennek a pillanatnak vége legyen.
- Én se – dönti homlokodhoz a fejét, csillogó szemeivel rabságban tartja pillantásodat. –, de mindjárt el fogok tűnni.
- Miért? – értetlenkedsz ijedten, s magadhoz szorítod.
- Végleg leállt a szíved, már nem is csipog a gép. A tested halott.
- Ugye... én még láthatlak a Mennyből? – szorítasz rá összekulcsolt ujjaitokra, s sírni kezdesz. – Emlékezni fogsz erre?!
- Az igazi ________ _______ álomként éli meg, de nem látja az arcodat.
- Ez... megkönnyebbülés. – nevetsz fel, majd végighúzod szabad tenyeredet a kopasz fejeden. – Addig se fog rémeket látni.
- Ne mondd ezt! – ró meg téged komoly arccal. – Te mindenhogy gyönyörű vagy, ezt sose felejtsd el, _______!
- Köszönöm, ________. – törlöd le a könnycseppjeidet. – Ezzel már sokkal elfogadhatóbb a halál tudata...
A fiú egy utolsó csókkal búcsúzik tőled, s leterít az ágyadra, ahol szemeidet lehunyva, hatalmas mosollyal az arcodon elnyel a békés sötétség.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
