Olyan szép volt, amikor aludt, mert akkor mindig olyan békés és gondtalan arca volt, amit órákig el tudtál volna nézni. 

Olyan szép volt, amikor mosolygott, mert akkor rád nézett, és ragyogtak azok a gyönyörű barna szemei, amiket hosszú és vékony szempillái kereteztek.

Olyan szép volt, amikor egyszerűen csak elmerengett, és percekig szólítgattad, mégse vett észre. Még akkor is mosolygott: a szája, a tekintete, a kisugárzása, mindene. 

A közös lakásotok nem volt hatalmasnak mondható, de mindene megvolt, aminek meg kellett lennie. Te ott ültél a kanapén, melletted Yixing, kezetek összekulcsolva, és egymáshoz bújva néztétek a tévét. Valami bugyuta karácsonyi film ment éppen, amit már vagy ezerszer, ha láthattál, Lay mégse tudta megunni. Hagyománynak számított lassan ez a késő esti tévézés Karácsony napján, de te egyáltalán nem bántad. Ezen a napon mindig mellette maradhattál, és még sosem volt kivétel. Volt, amikor valamelyikőtök születésnapján vagy éppen Valentin-napon hívták be a céghez dolgozni. De a szeretet ünnepét mindig kettesben élhettétek meg, amióta csak együtt voltatok. 

Lehunytad a szemeidet, és felrémlett előtted az a sok emlék, amit megéltetek. Az első találkozásotok: amikor kinevetett az unikornisos sapkádat meglátva, te meg legszívesebben elsüllyedtél volna szégyenedben. Akkor abban a hitben éltél, hogy elrontottál mindent, de Yixing nem gúnyolódott rajtad, sokkal inkább talált imádnivalónak.

Az első randevútok előtt órákig csak ültél a nyitott szekrényed előtt, és már szinte sírtál, amiért semmi ötleted nem volt azzal kapcsolatban, mit vehetnél fel az életed szerelmével együtt töltött vacsorára. Felvetted a kedvenc szoknyádat és az egyik szép blúzodat, és amikor odaértetek, akkor láttad meg, hogy egy gyorsétteremnél állt le.

Végül már a második randevúra sikerült kiismerned, úgyhogy sosem öltöztél ki annyira, hogy rád se lehessen ismerni. Lay mindig a legelképzelhetetlenebb helyekre vitt el: a kajálda után egy jó barátja koncertjére, ahol igazából alig voltak, mégis nagyon jól éreztétek magatokat, aztán megint valami gyorsbüfébe. Az negyedik randevútokat már nála töltöttétek, és együtt csináltátok meg az ebédet, mert Yixing még véletlenül sem akarta, hogy valami olyan ételt készítsen el, amit te nem szeretsz. A legemlékezetesebb esemény is ott történt meg: az első csók. Utána pedig már nem volt megállás: pár nap múlva már egy párt alkottatok. 

Azóta már eltelt bő egy év, de sosem volt egy mintakapcsolatnak nevezhető az együttlétetek. Akadtak viták és apró félreértések a hírneve miatt, de az egymás iránti szerelmetek sosem hagyta, hogy valami megváltozzon kettőtök között. Kitartottatok egymás mellett, és mindenáron megvédtétek egymást. Nem volt tökéletes, mégse kívántál jobbat egy alkalommal se. Számodra ez a férfi, Zhang Yixing volt az, aki a boldogságot jelentette. Minden sírással és kiabálással együtt az övé volt mindened. 

Az emlékekből kiszabadulva közelebb húzódtál Layhez, és a vállára hajtottad a fejed. Először meglepetten nézett rád, amiért hirtelen ennyire bújós lettél, aztán csak rád villantotta azt a hihetetlenül édes mosolyát, és szorosabban magához ölelt. Ujjai a karodat cirógatták, ajkai puhán érintették a halántékodat. Az arcodba lógó tincseidet a füled mögé simította, és a nyakadba nyomta a fejét. 

- Mit csinálsz? – nevettél fel, majd a hátára simítottad a tenyeredet. 
- Most a reklám megy. – mutatott rá egy pillanatra a tévére, utána újra közrefogta a derekadat. – Nekem pedig valahogy el kell ütnöm az időt. 
- És én vagyok az áldozat, aki épp a kezeid közé került! – jelentetted ki durcásan. 
- Miért, máskor nem te lennél? – vigyorgott. – Csak te részesülsz ebben. 
- Ki tudja… - forgattad meg a szemeidet. 

Erre a felszólalásodra ráfagyott az arcára a mosoly, és maga felé fordítva az arcodat megcsókolt. Tisztában volt azzal, hogy minden egyes alkalommal ennyivel le lehet téged bénítani. Egyetlen mozdulattal kihúzta a hajgumit a hajadból, és elhajolva tőled az egészet előre emelte. 

- Gyönyörű vagy, May és sikerült már az első találkozásunkkor levenned engem a lábamról. Már akkor éreztem, hogy te különleges vagy, és kellesz nekem. Ha veszekedtünk, az azért volt, mert féltékeny voltam vagy csak túlságosan ki akartalak sajátítani. És szerinted miért gondolkodok így? Azért, mert számomra teljesen felfoghatatlan az, hogy pár nap alatt sikerült menthetetlenül beléd szeretnem, és még mindig ugyanazt érzem, amit egy évvel ezelőtt. Egy cseppel sem lett gyengébb ez az érzés, csak sokkal erősebb. 

Amint befejezte a monológját, könnyekben úszva szorítottad magadhoz. Vallott már neked érzéseiről, de még sosem fejezte így ki magát. Gondoltad volna, hogy rajongásból őszinte szerelmet fogsz iránta táplálni? Hogy ilyen érzelmi kötődés alakul ki közöttetek? Semmiképp. 

- Én is ugyanezt érzem, Yixing. El nem tudom mondani, mennyire szeretlek! – motyogtad a fülébe, miközben elszorult a torkod a sírástól. – Mindig olyan rosszul érzem magam, amikor a téged körülvevő lányokat figyelem. Ők mind egytől-egyig olyan gyönyörűek! Hosszú lábak, vékony csípő, nagy mellek, igazi modell alkatok, és te mégis engem választottál. – magyaráztál, miközben a szemeibe nézve a könnyeidet törölted le az arcodról. – Nélküled mi lennék? Nem bírnám elviselni, ha történne veled valami vagy elhagynál. 
- Biztosíthatlak arról, hogy ez semmiképp nem fog megtörténni. – mosolyodott el, majd adott egy puszit a szádra. – Emlékszel az ígéretünkre? 
- Persze! – nevettél, miközben az arcára simítottad a tenyeredet. Ő rákulcsolta az ujjait, így tartottátok a szemkontaktust. – „Az összes szomorúság válhat boldogsággá. Te és én ugyanazt az életet éljük.” Nem gondolod, hogy ironikus, amiért ez a saját dalszövegetekből van? 
- Egyáltalán nem! Legalább sose felejted el, hogy híres vagyok! – kacsintott rád. 
- De vicces vagy! – lökted el magadtól, és felpattantál a kanapéról. 

Vártad, hogy mikor jön utánad, amikor a fürdőszobában a kád szélén ücsörögtél, de úgy tűnt, hogy nem igazán szeretett volna. Már készült visszamenni hozzá, hogy jól leteremtsd emiatt, amikor szinte betörte az ajtót, és a karjaiba kapva egy szó nélkül kisétált a helyiségből. 

- Tegyél le, de most azonnal! – ütögetted meg a mellkasát. - Lay! 
- Ha annyira menekülni szeretnél, jobban tiltakoznál… 
- Szóval azt akarod? – néztél rá gyilkos szemekkel. 
- Nem! – rázta meg a fejét, végül csak a puha érkezést érezted, miután a hátad és a franciaágy matraca találkozott. 

Elvörösödtél, mikor megláttad, hogy Yixing elkezdi kigombolni a pulcsija garbóját, és leveszi magáról a felsőt. Egy fehér trikó volt alatta, de azt magán hagyta. Gyorsan eltakartad a szemeidet, és azonnal fel is húztad a lábaidat, ameddig csak tudtad. 

- Most miért gömbölyödsz így össze? Nem csináltam semmit! – mentegetőzött, de azért kihallatszott a hangjából, hogy próbálja visszafojtani a nevetését. 
- Csak azt ne mondd, hogy meleged van. Komolyan nem vagy normális! 
- Most miért? – húzta szét a kezeidet, majd leszorította őket a fejed mellett az ágyra. Az a kis huncut mosoly díszítette az arcát, amikor valamire készült. 
- Ne hülyéskedj már! Csak engedj…

Erre ő a mutatóujját rányomta a szádra, így elnémítva téged egy másodperc alatt. Pár pillanatig egymás szemeibe néztetek, végül a saját ajkaival helyettesítette az ujját, és óvatosan megcsókolt. Viszonoztad, ő pedig közben végig a hajadat piszkálta, csavargatta az ujja körül. 

- Mondtam már, hogy milyen jól csinálod te ezt? – kérdezte komoly arccal, miután elszakadtatok egymástól. 
- Idióta! – ütöttél bele a vállába zavartan, miközben elborította a pír az arcodat. 
- Hányszor kapom még ma ezt tőled? – szomorkodott, de közbe csillogott a szeme a jókedvtől. Imádta ezeket a civakodásokat lerendezni veled.
- Ahányszor csak kiérdemled. Amúgy kérdezhetek valamit?
- Micsodát? – pislogott gyanakvó ábrázattal figyelve. 
- Te nem akartad nézni azt a karácsonyi filmet? – mosolyodtál el sunyin. 
- Hát… találtam sokkal jobb elfoglaltságot. – húzta végig az orrát az arcéleden, mire teljesen kirázott téged a hideg. 
- Engem érdekelt volna a vége! – nyögted ki. 
- El tudom képzelni, hogy mennyire. Olyan laposakat pislogtál, hogy azt hittem, ott helyben el is alszol. 
- Valóban így történt? – toltad fel magad, és törökülésben figyelted Layt.
- Igen. – válaszolt határozottan. - Miért, talán nem így volt? 
- Előfordulhat. – motyogtad, miközben úgy csináltál, mintha valamin nagyon gondolkodnál. 

Yixing erre közelebb kúszott hozzád, és éppen, amikor elkapott volna, te felpattantál ültedből és kirohantál a hálószobátokból. Ő még fel sem tudta fogni, de te már a nappaliba felé szaladtál. Bekapcsoltad a tévét, és láttad, hogy pont most ért véget az a film, amit elkezdtetek. Elfeküdtél a kanapén, hogy szerelmed ne férjen oda, és becsuktad a szemeid. 

- Mit csinálsz, May? – hallottad meg a hangját közvetlenül melletted.
- Aludnék…
- Azt este kell! – jegyezte meg gúnyosan. 
- Mert szerinted most hány óra van? Éjfél múlt pár perccel!
- Hoppá, valóban. – mondta, mire te kinyitottad a szemeidet. Mosolyogva nézett rád, és megigazította a haját. – Most mi az? Nagyon nézel.

Olyan szép…

- Szeretlek! – jelentetted ki hirtelen, ő pedig felhúzott a kanapéról, és megölelt. 
- Hát még én téged… elmondhatatlanul. 

Elmosolyodtál, egy kicsit lábujjhegyre álltál, majd megpusziltad, ami végül egy hosszú csókként zárult. 

- Megyünk aludni? – kérdezted a kezét fogva. 
- Aludni? – vonta fel a szemöldökét sokat sejtően.

Beleöklöztél a vállába, majd mosolyogva megrázva a fejedet megindultatok végül a szobátokba. Zhang Yixing volt az életed szerelme, minden perverzségével és baromságával együtt. Az övé volt mindened, amit csak adhat egy menthetetlenül szerelmes ember az ő idióta párjának…